Az élet Elisabeth vallomása után sem állt meg a Détortiller fedélzetén.

A legénység továbbra is teljesítette a kapitány minden parancsát és Elisabethnek hála az összes vitorla szebb volt, mint újkorában.

A kapitány azonban tanácstalan volt a küldetésüket illetően. Fogalma sem volt róla, hogy merre keresse a Világ Végét, és ami még rosszabb volt neki, az az, hogy végig volt egy olyan negatív érzése, hogy Elisabeth tudja, vagy legalábbis sejti a megoldást.

Néha komolyan fontolóra vette, hogy segítséget kér a lánytól, de ezen végül mindig felülkerekedett a büszkesége és nem ment oda a lányhoz.

Mióta Elisabeth kiöntötte neki a szívét, nem szóltak egymáshoz. Barbossa nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet, Elisabeth pedig rettenetesen szégyellte magát a férfi előtt.

Szégyellte magát, mert úgy érezte, érzései elmondásával sebezhetővé vált a férfi előtt, és szégyellte, mert tudta, Barbossa valójában rossz ember.

Egy rossz ember, aki egykoron őt is elrabolta, aki kitette egy isten háta mögötti kis szigetre, és aki ugyanezt megtette Jackkel is. Ráadásul nem is egyszer.

Néha már nem is értette, mit keres ennek a férfinek a hajóján. Talán egyedül sokkal hamarabb megtalálhatná Jacket…

Azonban most már itt van a hajón, és tudja, mindig is tudta, hogy nincs lehetősége távozni. Az egyetlen dolog, amit tehetett az az volt, hogy megpróbált minél előbb rájönni a Világ Végének a rejtelmére.

Utána pedig kénytelen lesz elmondani Barbossának…

A kapitány egyik nap furcsa parancsot adott ki. Mégpedig, hogy egy kilométeres körzeten belül hajózzanak körbe-körbe.

Persze ez is Elisabeth ötlete volt.

A lány egyre inkább úgy érezte, iránytűjében van valami furcsa azon kívül, hogy Jack Sparrowtól kapta, és, hogy külsőleg teljesen olyan, mint a kalózé.

Az iránytű egyre kevesebbszer mutatott észak felé.

A lány sokat gondolkozott ezen is, de semmire sem jutott. Tudta, iránytűje nem volt mindig ilyen, pár hete még olyan volt, mint minden más iránytű.

Nem értette, mitől változott meg, mitől lett olyan, mint Jacké. Még abban sem volt biztos, hogy tényleg olyan lett, hogy tényleg arra mutat, amerre menni akar.

Viszont tudta, hogy ha igaza van, ha az iránytűje tényleg arra mutat amerre menni akar, akkor igencsak közel vannak Jackhez. Mert ő ugyebár a kalózhoz akar menni, ez kétségtelen.

Az egyetlen dolog ami zavarta, sőt bizonytalansággal töltötte el az az, hogy bármerre nézett, csak a tengert látta. Szárazföld nem volt sehol.

Álmatlan éjszakáin is ezen törte a fejét, de sokáig egy használható ötlete sem támadt. Aztán egyszercsak belé hasított egy gondolat. Egy gondolat, miszerint rossz úton halad. Ettől azonban csak elbizonytalanodott összekeveredett benne minden.

Rájött azonban, hogy a Világ Vége akár a tenger mélyén is lehet. Ez azonban cseppet sem tette boldoggá, hiszen csak tágult a kör.

Elisabeth egyenesen rettegett, ha erre gondolt, mert tudta, hogy igaz. Ha az iránytűje tényleg olyan lett, mint Jacké, akkor igaz kell, hogy legyen.

Tudta azt is, hogy gondolatait el kellene mondania Barbossának.

Viszont a Détortiller kapitánya előtt még mindig szégyellte magát előző beszélgetésük miatt. Legutóbb levélben hozta a férfi tudomására gondolatait, de azt is észre kellett vennie, hogy a férfi ad a szavára, hiszen megtette azt, amit ő, Elisabeth tanácsolt.

Megtette, ez teljesen világos volt a lány számára. Mint mindenki más, Ő is észrevette, hogy körbe-körbe hajóznak.

A különbség csak az volt, hogy a legénység nem értette miért adta ezt a parancsot a kapitány, Elisabeth pedig tudta. Tudta, hiszen az Ő ötlete volt.

Most viszont sokkal összetettebbek voltak a gondolatai, érezte, hogy ezt nem oldhatja meg egy egyszerű levéllel.

Szemtől szembe kell majd beszélnie a kapitánnyal, vagy ami még rosszabb, a kapitánnyal és első tisztjével, Willel együtt.

Bocskor Bill fiával akkor beszélt utoljára, mikor az odament hozzá a fedélzeten.

A legkevésbé sem vágyott a fiú társaságára, rosszul érezte magát a tudattól, hogy ők ketten pár hónapja még boldogan tervezgették esküvőjüket és az azt követő közös életüket.

Zavarta a tudat, hogy megváltoztak az érzései, az pedig még inkább, hogy sejtette, Will ugyanúgy érez iránta, mint régen.

Nem bírt tovább az ágyában maradni, megunta a tétlenkedést, a némaságot.

Cselekedni és beszélni akart.

Remélte, hogy Barbossát a hajó fedélzetén fogja találni, és nem is kellett csalódnia.

Ami meglepte az az volt, amit a kapitány mondott.

- Jöjjön közelebb Miss, már vártam.

Elisabeth döbbenetében azt sem tudta mit feleljen, végül azonban mégiscsak megszólalt.

- El kell mondanom valamit Uram. Kérem úgy hallgasson végig, hogy nem vág a szavamba. Igyekszem tömören összefoglalni a mondandómat. Elhiheti, nem könnyű ez nekem.

Barbossa bólintott, Elisabeth pedig nagy levegőt vett és folytatta.

- Köszönöm Uram. Először is, tudom hol van a Világ Vége. Éppen alattunk.  Ne kérdezzen semmit, legyen elég, hogy biztos vagyok benne. Másodszor… Kérem, Will Turnernek parancsolja meg, hogy maradjon a hajón. Csak rontana mindenen, ha Ő is ott lenne.

Itt Elisabeth elhallgatott és remélte, hogy a kapitány mond valamit.

Barbossának azonban ez nem állt szándékában, Ő szó nélkül távozott magára hagyva Elisabethet.

Elisabeth rosszul lett a bizonytalanságtól. Egy ideig erőtlenül kapaszkodott a hajóba, végül azonban már nem bírta tovább és a tengerbe zuhant.