IV. fejezet: Kalóz

Elisabeth szemei könnyekkel teltek meg. Hangtalanul, magában sírt. Nagyon vágyott már erre a találkozásra Jack Sparrowwal, most azonban mégsem tudta hogyan kezelje a helyzetet.

- Jack, vagyis mr Sparrow, én…

- Hallgatom kedves! - mosolygott Jack a lány zavarát látva.

- Csak meg szerettem volna köszönni. Te jó ember vagy, bebizonyítottad. Már ismered az ízét.

- Igazán? -  kérdezte a kalóz, majd megigazította sapkáját. Egyébként Elisabeth fején is hasonló volt.

- Csak egy szó: kíváncsiság – mondta Elisabeth, majd Jack mögé lépett és hátulról átkarolta a férfi nyakát.

Félt az esetleges elutasítástól, attól, hogy leleplezi magát Jack előtt, de vállalta a kockázatot.

Vállalta, mert tudta, hogy a férfi vonzódik hozzá. Ezt már akkor észrevette, mikor a tengerbe zuhant és Jack mentette ki.

Azóta azt a napot élete egyik legszebb napjaként tartotta számon.

Belezuhant a tengerbe és Jack kimentette. Már ekkor vonzónak találta a kalózt, de igyekezett nem törődni vele. Inkább minden figyelmét Willre összpontosította.

Aztán, miután kimentette a vízből, Jack maga elé rántotta, hogy mentse a bőrét és kedvességet követelt tőle.

Este elrabolták a kalózok és ezért Will kiszabadította Jacket. Kiszabadította, hogy a kalóz pedig Őt magát szabadítsa ki.

Aztán pár nappal később a közös raboskodás a kis szigeten. Jacken itt is látszott, hogy nem utasítaná el őt.

„Bár ha van olyan nő, akit elutasítana.” – futott át Elisabeth agyán egy számára szörnyű gondolat.

- Elisabeth – rántotta vissza a kalóz hanga a jelenbe.

- Igen? – kérdezett vissza remegve. Még mindig a férfi hátához simult.

- Reszket kedves, pedig meleg van. Megmagyarázhatná! – Elisabeth sejtette, ez nem kérés, inkább parancs. Elvégre Jack kapitány volt, a parancsolást jobban megszokta, mint a szép kéréseket. Elvégre az eredmény ugyan az.

- Rabok vagyunk a Világ Végén, ahol sosem találnak ránk. Barbossának ugyan kötelessége keresni, és valószínűleg Will is meg akar találni engem, de nincs esélyük. Az egyetlen ember, aki egykoron sejtette a megoldást a Détortiller fedélzetén, történetesen itt áll a maga háta mögött.

- Kimerítő volt a válasz kár, hogy nem fedte a valóságot. Mindketten jól tudjuk kedves. Mögöttem állsz, suttogsz a fülembe és nem szólsz, hogy Elisabethnek szólítalak. Ez felettébb különös, kétlem, hogy az aggodalom teszi.

- Ha tudni akarja mr Sparrow, nem csak én vagyok más idelent. Nézzen magára!

- Oh! – Jack végignézett magán, majd füttyentett egyet, jelezvén, elégedett a látvánnyal. – Nem hozott véletlenül egy kis rumot magával? – váltott hírtelen témát a kapitány. – Idelent nem adnak, pedig már szabályosan rosszul vagyok a hiányától.

- Mondja, volt magának valaha igazi barátnője? Csak a rumra tud gondolni. Nincs nő, aki ezt el tudná viselni. Hiszen a rum még a tisztességes embereket is gazemberré változtatja!

- Felettébb érdekes gondolat. Azonban tudnia kell, vannak nők, akik nem vetik meg a rumot. Például tudok egyet, akit kétszer is megkínáltam már, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki megveti az italt.

Elisabeth vette a lapot, tudta, hogy a férfi rá céloz. Hírtelen elengedte a férfit és leült vele szemben a földre. Látni akarta az arcát. Most már a szeme sem volt könnyes, boldogságtól sugárzott.

- Lehet, hogy nagyon szomorú volt a lány. Például, lehet, hogy kirakták egy isten háta mögötti kis szigetre, hogy ott haljon éhen. Vagy a nő nagyon vágyott arra, hogy házas legyen, de sehogyan sem sikerült neki. Mindig közbejött valami.

- Nana! – vágott a lány szavába a kalóz, majd Ő is leült. – Én úgy tudom, volt rá lehetősége, csak éppen nem élt vele. Örökké bánhatja…

- Talán soha nem lesz még egy ilyen jó lehetősége – színlelt aggodalmat Elisabeth.

- Kedvesem, maga adna a lánynak egy második esélyt? – kérdezte Jack komoly tekintettel.

- Ha rászolgált, igen.

- Mit tennél, ha nem tudnád, férjnél van e már.

- Megkérdezném tőle – felelt Elisabeth, várva, hogy Jack abbahagyja ezt a játékot és komolyan föltegye azt a bizonyos kérdést.

- Mit felelne?

- Mr Sparrow, nem ismerek magára. Miért nem beszélünk nyíltan, élvezi ezt az átkozott játékot? Történetesen azt hiszem, beszélgetésünk mindkét alanya jelen van.

- Soha nem állítanám választás elé kedves.

- Mert maga jó ember – suttogta Elisabeth, bár maga sem értette, miért nem beszél hangosabban. – Ezért hálás is vagyok. De ha esetleg komolyan érdekelné, kimondom a választ. Nem vagyok házas.

- Akkor siessen kedves, nehogy vénlány maradjon! – Kiáltotta Jack, majd fölállt.

Elisabeth először nem talált szavakat, úgy érezte magát, mint akit pofon csaptak.

- Hogy én mennyire utálom magát, alattomos, semmirekellő, számító alak!

- Kalóz! – húzta el a száját Jack, Elisabeth pedig rögtön rájött, miért is kapta ezt.

„Hát persze, én is ezt csináltam vele, mikor a Gyöngyhöz bilincseltem. Csak azt adta vissza, ha belegondolok, hasonlóan de mégis máshogy.”

- Kvittek vagyunk Jack Sparrow, most már játszhatunk hátsó szándékok nélkül!

- Viszontlátásra kedves, még találkozunk! Addigra talán keressen magának egy lakatlan házat. Feltételezem, nem akar a nyílt ég, akarom mondani a nyílt tenger alatt aludni!

- Eltalálta, mint mindig, mindent – felelte Elisabeth, majd nézte, ahogy a férfi szélesen mosolyogva távozik.

Ő még nem tudta azt, amit Jack Sparrow már rég.