A szerelem országútján

Az emberek mind azt mondják, hogy fontosak az érzések, talán mindennél fontosabbak. Fontosabbak a józan eszünk szavánál, és fontosabbak annál, amit mások mondanak. Talán így is van, nem tudom…

Most azonban úgy érzem, az érzések tulajdonképpen láncok, rabbá tesznek. Mégpedig úgy, hogy közben szabad vagyok. Tudom, hogy ez így elég őrülten hangzik, de ezt érzem.
Jack Sparrow kötelek, illetve láncok nélkül, de magához láncolt, a rabjává tett. Olyannyira, hogy most már csak vele lehetek szabad, illetve teljes ember.

Ami pedig a legszörnyűbb ebben az egészben az az, hogy nem bánom, egy kicsit sem. Jó érzés Jack rabjának lenni.

„Nyitott szívvel, láncok nélkül
Egymáshoz láncolva
Egymásba ér a Test és a Vér
Egy Új Élet Himnusza.”

Gyakran gondolkozom azon, hogy Ő vajon mit érez, de sosem jövök rá. Talán neki nem is számítanak az érzések, talán neki csak a rum számít. Mégis, szeretném elhinni, hogy nem így van.

A baj csak az, hogy Ő sosincs itt, hogy bebizonyítsa.

Kalóz, annak rendje és módja szerint, így a tengeren tölti az életét és kitudja hány veszélyes csatában bizonyítja talpraesettségét, míg én itthon Port Royalban kényelmes ágyon alszom, illetve a csillagos ég alatt sétálgatok Willel. Persze, csak barátként, mielőtt bárki másra gondolna. Már régóta csak barátok vagyunk, és ez így is fog maradni, életünk végéig.

Ha belegondolok, ez is elég nevetséges. Kedvesem fekete zászlók alatt harcol, míg én itthon nap mint nap angol zászlók között élek. Ezeket látom minden nap, de korántsem ezekre vágyom.

„Nyitott szívvel, álarc nélkül, egymáshoz hajolva
Egymásba ér az Árny és a Fény, egy Tiszta Harmónia
Szép minden, ezt rég nem érezted
De félsz, hogy mindezt elveszted.”

Sokat gondolok arra, hogy mi van, ha árulók veszik körül és talán ismét kiteszik egy szigetre. Igazából azonban tudom, nem is ettől félek, hanem attól, hogy Ő lesz áruló. Az én árulóm.

Nem viselném el, ha az árulna el, akit mindenkinél jobban szeretek.

Pedig ez nagyon könnyen előfordulhat, lehet, hogy Ő csak játszadozik velem, lehet, hogy nem is számítok neki.

Nagyon rosszul esne, mégis hagynám neki, engedném, hogy teljesen tönkretegyen.

Engedném, mert szeretem.

„Szép minden, ezt rég nem érezted
De félsz, hogy mindezt elveszted.”

Ha a városba érkezik, úgy érzem, én vagyok a világ legboldogabb embere és talán így is van.

Nehéz megfogalmazni, hogy mi a boldogság, hogy tényleg boldog vagyok e vele.

Azt hiszem igen… Elvégre az ember boldog, ha szeret és még boldogabb, ha valaki őt szereti.

Bárhogy is van, engem már az boldoggá tesz, ha Jackre gondolok. Megjelenik előttem a képe, Will pedig csak a fejét csóválja, hisz tudja, gondolatban nem vele sétálok. Olykor átölel, és azt mondja, hamarosan itt lesz.

Ez mindig erőt ad, elhiszem, hogy igazat mond. Jó lenne, ha így is lenne, azonban már hónapok óta nem láttam szerelmemet.

„Csak egy Vándor voltál, a Szerelem Országútján
Néha-néha vettek fel, de az igazi nem jött el
Mégis mindig vártad, Tiéd lesz a Kincs
És most úgy érzed gazdag vagy, pedig semmid sincs.”

Elisabeth Swann

* az idézetek az Ossian Szerelem országútján c. számából valóak