A Veréb meg az övcsat
2007.06.29. 11:47
2. fejezet
A Veréb meg az övcsat
Másnap délelőtt Kartács Molly frissen, kipihenten (és a hajóút során felszedett koszrétegtől mentesen) ücsörgött az étkezőben egy csésze gőzölgő tea mellett, amikor kopogtak.
- Will! – kiáltotta a lány. – Valaki kopog!
- Beengednéd, ha szépen megkérlek? – kiáltott vissza a fiú a szomszéd szobából, némi vízcsobogás kíséretében. – Jelenleg nem vagyok fogadóképes, de sietek!
Molly elmosolyodott a további „locs-pocsok” hallatán, miközben az ajtó felé sétált. A kopogás megismétlődött; ezúttal türelmetlenebbül.
- Jól van, nyitom már – dörmögte a lány, és kitárta a bejárati ajtót.
Amikor meglátta azt a fekete hajú, piros kendős férfit, akivel előző nap a kikötőben találkozott; még az is megfordult a fejében, hogy becsukja az ajtót. A fickó is alig hitt a szemének, amikor a kalaptolvajjal találta szembe magát. Hátralépett néhány lépést, hogy megnézze, jó helyen jár-e, és amikor meglátta az ajtó fölött himbálózó, szerszámokat ábrázoló cégért, elgondolkozó arccal így szólt:
- Eltévesztettem volna a házszámot? – tűnődött. – Vagy Will elköltözött, csak én nem tudok róla?
- Will Turert keresi? – kérdezte Molly hűvösen.
- Igen. Itt lakik?
- Igen.
- Akkor maga mit keres itt? – Eddig tartott volna a nagy szerelem Elizabethtel? –tette hozzá gondolatban a férfi.
- És maga? – a lány kezdett kijönni a sodrából.
- Én Will Turner barátja vagyok. Nem mondta, hogy jövök?
- Nem. Meghívta magát?
- Hát persze! – tárta szét karját a férfi, mintha semmi sem lenne természetesebb annál, hogy Will Turner meghívja őt a házába.
- Ha ez igaz, akkor jöjjön be – törődött bele Molly a megmásíthatatlanba, és félreállt az ajtóból.
Habár egyáltalán nem volt biztos abban, hogy Will tényleg meghívta ezt a férfit, de mivel nem ismerte a fiú itteni barátait, nem akart kellemetlen helyzetbe kerülni, ha esetleg kiderül: a jövevénynek volt igaza.
- Hol van Will? – kérdezte a férfi, a falakon függő kardokat bámulva. – És maga mit keres itt nála.
- Én ideiglenesen itt lakom – felelt a lány kimérten. – Will pedig… nos… Will éppen tocsog.
A férfi felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit, csak kihúzott egy széket az étkezőben, és kényelmesen elhelyezkedett rajta, mintha csak otthon lenne. Molly rosszalló pillantásokat lövellt felé.
- Már itt is vagyok – jelent meg Will Turner a szobában, vállig érő sötétbarna haját törölgetve.
Amikor meglátta, ki ül az asztalnál, mozdulatlanná dermedt.
- Jack? – csodálkozott el. – Mit keresel itt?
- Téged – hangzott a kurta válasz.
A fiú Mollra pillantott, tőle kérve számon a férfi jelenlétét.
- Azt mondta, a barátod, és hogy te meghívtad őt – magyarázta a lány. – Én meg, mivel nem ismerem a barátaidat…
- Hogy a barátom, az enyhe túlzás. Az meg, hogy meghívtam, egyáltalán nem igaz – cáfolt rá Will, kissé szemrehányóan nézve a lányra, majd ismét Jackhez fordult: - Miért jöttél?
- William, ugye elzárva tartod a kalapjaidat? – kérdezte a férfi, elengedve a füle mellett az előző kérdést. – Mert ez a nőszemély itt a hátam mögött tegnap megpróbálta magához venni az enyémet – bökött a fején lévő kalapra. – De amint látod, nem sikerült neki.
- Ott volt őrizetlenül! – kiáltott fel a lány dühtől vöröslő fejjel. – Legközelebb…
- Különben sem állt volna jól magának – vágott a szavába az idegen, majd Willhez fordult: - Mondd csak Will, véget ért a vad románc Elizabethtel, hogy ő itt van?
- Dehogy ért véget! – kiáltott fel a fiú. - Ő Molly Molloy, vagy más néven Kartács Molly, egy gyerekkori barátom Angliából – mutatta be a lányt a férfinak. – Molly, ő pedig Jack Sparrow…
- Kapitány! – szólt közbe az említett.
Will csak legyintett, majd folytatta:
- …a Fekete Gyöngy kapitánya.
Jack és Molly egy hűvös biccentéssel letudta az üdvözlést.
- Miért jöttél? – kérdezte Will, már sokadjára. – Mibe akarsz már megint belerángatni?
- Mi az, hogy „már megint?” – csattant fel Jack. – Tudtommal a múltkor te voltál az, aki belerángattál engem a Fekete Gyöngyös balhéba! Vagy én rontottam be hozzád a börtönbe, hogy mondjam meg azonnal, hol vet horgonyt?
- Amikor leszedtem a rácsot, nem tiltakoztál! - ellenkezett Will.
- Egy elrejtett falu elrejtett kincsét keresem – tért vissza az eredeti témához a férfi. – És szükségem lenne rád. Rátermett vagy, bátor és elég őrült ahhoz, hogy hallgass rám. Nagy kaland lesz. Pláne, hogy még a sziget pontos helyét sem tudom, ahol az a bizonyos falu van. Nos, mi a válaszod?
- Nem! – felelt Will. – Eszemben sincs újból fekete zászló alá állni!
- Nagy kár – csóválta a fejét Jack. – Pedig így akár jegygyűrűt is szerezhetnél a menyasszonyodnak.
- Honnan tudod, hogy Elizabethnek még nincs jegygyűrűje?
- Tudom, és kész. Na, akkor jössz, vagy mi lesz?
Will hallgatott. A kalóz belenyúlt a zsebébe, és elővett onnan egy körülbelül tenyérnyi nagyságú aranydarabot. Letette az asztalra. Valószínűleg ezzel próbálta a fiút jobb belátásra bírni. A kovács kezébe vette a tárgyat, hogy alaposan megvizsgálhassa. Észrevette, hogy tele van apró vésetekkel és furcsa kitüremkedésekkel.
- Ez tulajdonképpen micsoda? – kérdezte.
- Ez tulajdonképpen egy térkép – hangzott a válasz. – Pontosabban annak egy darabja. Még öt hiányzik.
- Egyetlen darabból akarsz rájönni, hol a kincs?! – csodálkozott el Will. – Ez rád vall.
- Mindig megfeledkezel a tájolómról, William! – bökött Jack az övén függő barna dobozkára. – Az mutatja az irányt.
Molly hátát a falnak vetve hallgatta a két férfi beszélgetését. Rendkívül érdekelte Jack Sparrow terve. Mint minden kalóz, ő is vágyott rejtett kincsek felkutatására és a gyors meggazdagodásra. No meg a kalandokra. Épp ezért a lány azon törte a fejét, hogyan kapcsolódhatna be a kincskeresésbe. Legjobb lenne Jack Sparrowtól függetlenül útnak indulni, de se hajóm, se legénységem – gondolta magában, majd pillantása az asztalon heverő fémdarabra esett. – Ha jól emlékszem, nekem is van ilyenem…
- A szentségit, de vak vagyok! – kiáltott fel, és a derekához kapott.
A két férfi felfigyelt a kiáltásra. Molly felé fordultak, aki akkor már egy fekete bőrövet tartott a kezében, s homlokráncolva nézegette annak csatját. Ez mitől ilyen meleg? – kérdezte magától.
- Azt meg hol szerezte? – kérdezte Jack, ugyanis a csat éppen úgy nézett ki, mint az asztalon a térképdarab.
- A szüleimtől kaptam – felelt a lány, le sem véve a szemét a csatról.
- És azt nem tudja, ők hol tettek szert rá?
- Honnan tudjam, melyik kalózkodásuk során szedték össze?! – fortyant fel Molly. – Apám a halála előtt nem sokkal adta rám ezt az övet. Azt hiszem, régen nem ilyen volt a csatja.
Jack átvette tőle a tárgyat, hogy összehasonlíthassa a két fémdarabot. Az egyik pontosan ugyanakkora volt, mint a másik, csak a csaton a vésetek másként helyezkedtek el.
- Ez biztosan a térkép része – állapította meg a kalóz. – Hatból kettő, nem is rossz arány. – Molly felé fordult. – Mondja csak, Miss. Molloy, mennyiért adja el nekem az övet? Vagy esetleg megkapom ajándékba? – vigyorodott el.
- Isten ments! – jött a gyors válasz. – Viszont lenne egy ajánlatom – tette hozzá némi gondolkodás után.
- Hallgatom.
- Beszállok a balhéba, és így rendelkezésére bocsátom az övcsatot – mondta a lány magabiztosan mosolyogva.
- Miből gondolja, hogy ebbe én belemegyek?!
- Akkor sajnálom, nem segíthetek.
Molly lassú, előre kiszámított mozdulatokkal elkezdte visszacsatolni az övét; ezzel jelezve, hogy Jack Sparrow elszalasztott egy remek lehetőséget a meggazdagodás felé. A férfi végül azt felelte, majd még meggondolja.
- Te hogy döntöttél, Will? – fordult a kalóz a fiúhoz.
- Még mindig nem – kötötte az ebet a karóhoz a kérdezett.
- Ezek szerint el kell rabolnom a menyasszonyát, hogy velem tartson.
Will ekkor felállt a helyéről, és fenyegetően Jack arcába nézett.
- Ha csak egy ujjal is hozzányúlsz Elizabethhez, megöllek – sziszegte.
- Jól van, na. Csak vicceltem! – a férfi védekezően maga elé tartott kézzel mentegetőzött, majd ő is felállt a helyéről. – Még el kell intéznem valamit. William, gondolkodj el az ajánlatomon! Miss Molloy, hamarosan látjuk egymást. Ég veletek! – búcsúzott, mialatt Will kikísérte.
Amikor visszatért az étkezőbe, így szólt:
- Komolyan be akarsz szállni a kincskeresésbe? – kérdezte gyerekkori barátját.
- A legkomolyabban – felelt a lány határozottan. – Annak ellenére, hogy Jack Sparrow a legfurcsább figura, akivel életemben találkoztam. De tudod, ha kincsről van szó…
***
Sem Will Turner, sem Kartács Molly nem sejtette, hogy Jack Sparrow aznap még egyszer tiszteletét teszi náluk. Második látogatására Elizabeth Swann kísérte el.
- Sejtettem, hogy rajtad keresztül próbál majd meggyőzni – mondta Will a menyasszonyának.
- Ez is megfordult a fejemben – vallotta be a kalóz -, de most nem ezért jöttem. Van jobb dolgom is annál, mint hogy téged győzködjelek. A harmadik térképdarab ugyanis itt van Port Royalban. A Kelet-Indiai Társaság helyi kirendeltségének úgynevezett kincstárában – magyarázta Jack. – Hallottam, hogy holnapután bált rendeznek ott, melyre a kormányzó lánya is hivatalos a vőlegényével együtt.
Ennek hallatán Will szemöldöke a homloka közepéig szaladt. Ezt látva Molly, aki eddig feszült figyelemmel hallgatta Jacket, elnevette magát.
- Ugye nem feledkeztél meg róla? – kérdezte Elizabeth, szemrehányó pillantásokat lövellve egyre vörösödő vőlegénye felé.
Az kerülte a lány tekintetét. A bál teljesen kiment a fejéből. Egyébként sem szívesen emlékezett az ilyen időpontokra. Nem szerette az ilyen összejöveteleket, ahol az emberek összesúgnak a háta mögött, mert úgy vélik, egy kovács nem illik bele az előkelő társaságba. A bálokat kizárólag azért szerette, mert ott táncolhatott Elizabethtel.
- Igazság szerint… - kezdte lesütött szemmel, azonban Jack félbeszakította:
- Ezt majd magatok között elrendezitek – mondta. – Most térjünk a lényegre. Szóval, az a tervem, hogy veletek én is bejuthatnék a bálba, és amíg mindenki tivornyázik, nyugodtan elemelhetem a térképdarabot a kincstárból.
- És nekünk mi lenne a dolgunk? – kérdezte Will kissé türelmetlenül.
- Csupán annyi, hogy kocsin bejutattok az erődbe, és lehetőleg nem engeditek Norringtont a kincstár közelébe.
- És én? Velem mi lesz? – szólalt meg hirtelen Molly, elszántságtól csillogó zöld szemekkel.
- Velünk akar jönni a bálba? – csodálkozott rá Elizabeth.
- Még szép! – pattant fel a lány a helyéről. – Enyém a második térképdarab, és azt várják tőlem, hogy itt ücsörögjek tétlenül?!
Tulajdonképpen igen – akarta mondani Jack, lenéző pillantást vetve Mollyra, akiből csak úgy dőlt a szó.
- Biztosan én is tudnék ott valamit csinálni. Őrködni, vagy ilyesmit. De hogy nem maradok itt, az hétszentség! – jelentette ki határozottan.
- Rendben, akkor maga lesz az őrszem. – egyezett bele Jack egykedvűen.
- Úgy fogunk bemutatni, mint az unokatestvéremet – mondta Will lelkesen. – szerzünk valahonnan egy báli ruhát, és…
- Báli ruhát? – kérdezte a két lány egyszerre.
A fiú bólintott, mire Molly arcán olyasféle kifejezés jelent meg, mint amikor a kisgyerektől elveszik a játékát, és ő csak nézi, ahogy a tolvaj egyre távolodik. Jack kaján vigyorral kísérte ezt a gesztust.
- Nem lehetnék inkább szobalány, vagy valami hasonló? – kérdezte kétségbeesetten.
- Az erődben nemigen van női személyzet – rázta a fejét Elizabeth.
- Sajnálom, Miss Molloy – vetette közbe Jack –, de tulajdonképpen maga akart annyira beszállni a balhéba.
- És még táncolni sem tudok! – azzal a lány, beletörődve sorsába, leroskadt a székére.
***
- Reménytelen eset vagyok – jelentette ki Kartács Molly a bál előestéjén, amikor belépett Will Turner lakásába.
Egész délután a kovácsműhelyben tanult táncolni, és hála Willnek, hellyel-közzel elsajátította a legfontosabb lépéseket, magabiztosnak azonban egyáltalán nem nevezhette magát, a fiú minden dicsérete ellenére. Ha kardozni kellett, hajót kormányozni, irányítani legénységet, vagy bármilyen más kalózhoz illő tevékenység esetén önbizalma az égig ért; ha viszont hölgyhöz méltóan kellett viselkednie, zavarba jött. Úgy érezte, ez nem az ő világa. A táncról is így gondolkodott. Jobban szeretett ugyanis teli talppal, nagyokat lépni, zsebre dugott kézzel, mint egyenes háttal, kifordítva tartott kézzel, lábujjhegyen tipegni.
- Nocsak! Véget ért a táncóra? – kérdezte Jack Sparrow, aki az étkezőben ült, lábát az asztalon pihentetve.
Will ideiglenes szállást biztosított számára a lakásában, ahol most már tényleg alig lehetett elférni. Molly csak akkor vette észre, hogy nincs egyedül a szobában, amikor a férfi megszólalt. Kérdése kizökkentette a lányt gondolataiból.
- Nem is vettem észre, hogy itt van – mondta. – De egyébként mára befejeztük a táncolást. Hála az égnek – kihúzott egy széket Jackkel szemben, és leült. – Szegény Will, teljesen széttapostam a lábát.
- Csoda, hogy még van lábujja, igaz? – vigyorgott a kalóz.
Molly halványan elmosolyodott, majd felállt és kiment a konyhába. Poharat keresett, de csak csészét talált; így abba töltött magának vizet. Elindult vissza az étkezőbe, ám az ajtóban beleütközött Jackbe, aki szó nélkül kivette a kezéből a csészét és beleivott. Hogy aztán fintorogva adja vissza az őt haragos tekintettel méregető lánynak.
- Azt hittem, rum van benne – mondta inkább magának, mint Mollynak.
- Will nem is iszik rumot – ellenkezett a lány. – Ezért nincs is neki. Már én is kerestem.
- Szomorú – jegyezte meg keserűen a férfi, de egy tapodtat sem mozdult az ajtóból.
Molly kérdőn nézett rá; nem értette, Jack miért állja el még mindig az utat. Már szóra nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, amikor a kalóz így szólt:
- Mutassa meg, mit tud, Miss Molloy – mondta, sötét tekintetét a lány szemébe fúrva.
- Tessék? – csodálkozott el a lány, miközben kissé elfordította a fejét, hogy ne lássa az őt vizslató barna szempárt.
- Kíváncsi vagyok, William mire tanította meg.
- Maga tud táncolni? – kérdezte Molly meglepetten.
- Hogyne, kedvesem – felelt Jack, egy „nekem ez meg se kottyan”-kézmozdulat kíséretében. – Nos, szabad egy táncra? – kérdezte vigyorogva.
Kartács Molly megvonta a vállát, majd megállt a szoba közepén a férfival szemben. Az mintegy üdvözlésképpen biccentett a fejével, mire a lány pukedlizéssel válaszolt.
- Mit is táncolunk most? – kérdezte Jack. - Ezt elfelejtettük megbeszélni.
- Válasszon: gavotte, sarabande, gigue. Ezt a hármat tudom.
- Legyen az első, nekem mindegy – vont vállat a férfi.
Mindketten felvették az alaptartást; Molly beszámolt hármat, így adva meg a tempót, aztán táncolni kezdtek. Azonban már az első helycserénél meg kellett állniuk, mert a férfi rossz irányba indult el, és kis híján feldöntötte a lányt. A következő lépéskombinációnál Molly lábára lépett. Legalább ötször.
- Szerintem maga téved – vélte a lány, nekitámaszkodva az asztalnak. – Nem is tud táncolni.
- Nehogy azt higgye, hogy maga tud! – vágott vissza Jack. – Épp, hogy nem esik orra.
- Azért annyira nem vagyok ügyetlen. Bár… bízom benne, hogy szerencsém lesz holnap, és csak Will fog felkérni – mondta a lány keserűen.
- A külsejével semmi probléma, csak…
Will Turner ebben a pillanatban lépett be az étkezőbe, így Jack nem tudta befejezni a mondatot.
- Sokat fejlődtél, Molly – dicsérte a kovács a lányt. – Csak arra figyelj, hogyha elrontod a lépést, ne káromkodj. Elizabeth délelőtt átküldi a ruhát. Sötétzöld lesz. Kiemeli majd a szemed színét.
- Ó! – kapta fel a fejét hirtelen Jack, aki addigra ismét elfoglalta helyét az asztal mellett. – Ha én ezt a menyasszonyodnak elmesélem…
- Hmm… miket fogok én Tortugán Scarlettnek meg Giselle-nek mesélni… - indított ellentámadást Will.
- Tortugát mondtál? – vonta fel a szemöldökét Jack. – Csak nem meggondoltad magad?
- Egyáltalán nem. Tortuga csak nyelvbotlás volt. Most megyek, lefekszem. Jó éjszakát! – azzal eltűnt a szobájában.
- Joccakát! – búcsúzott Molly mosolyogva, majd ő is a szobája felé indult. – Én is lefekszem. Jó éjt, Mr. Sparrow!
- Bogarat ültettem a füledbe, William? – tűnődött Jack, amikor egyedül maradt az étkezőben.
- &nbs
|